Google

Google Pénzügyek

A matematika egyik viszonylag új és gyakorlatiasnak számító ága a valószínűségszámítás és statisztika. Szinte alig létezik olyan tudományág, amelyben ne szerepelne valamelyikük, sőt a mindennapi életben is fontos, hogy tudjunk értelmezni ábrákat, grafikonokat és különböző statisztikai mutatókat. Nem meglepő, hogy ezek a témakörök a középiskolai matematika oktatásban is egyre nagyobb szerephez jutottak az elmúlt évtizedekben. Ugyanakkor különös, hogy a diákok keveset, vagy semmit nem tanulnak a mindannyiunkat körülvevő gazdasági környezetről.

A Google pénzügyeken keresztül összeköthetjük a kellemeset a hasznossal. Egyrészt megismerkedhetnek olyan fogalmakkal, mint a tőzsde, részvények, nettó jövedelem, valuták és árfolyamaik, másrészt megtapasztalják, hogy a valószínűségszámításnak a kedvező/összes modellnél jóval túlmutató ágai is vannak, gondolok itt a relatív gyakoriság és valószínűség eltérésének mértékére, a várható érték fogalmára, a szórásra vagy akár a Csebisev-egyenlőtlenségre.

A tőzsde rendkívül kiszámíthatatlan, aki komolyabban foglalkozik vele, annak szinte éjjel-nappal a híreket kell bújnia, hogy időben tudjon reagálni a változásokra. Így a matematikai és gazdaságtani fogalmakon kívül közvetetten megértenék a gyerekek a hírszerzés fontosságát, valamint az online elérhető tartalmakról való kritikus gondolkozás szükségességét, ezáltal digitális kompetenciáik is fejlődnének. Mindezeken felül pedig kapnának némi betekintést a matematikának a gyakorlatban való alkalmazásáról és láthatnák, hogy nem csak olyan életszerűtlen dolgok esetén kerül középpontba a matematika, ha valaki 72 dinnyét szeretne vásárolni a boltban.

Legnagyobb hátrányának azt tartom, hogy nem éppen a legegyszerűbben kezelhető felület, amit oktatáshoz tudunk használni, nem középiskolai diákoknak találták ki. Éppen ezért meglévő anyagok sem találhatók, melyeket már gyakorlatban is teszteltek pedagógusok és működőképesnek tűntek, de újszerű ötletfelvetésnek nem tartom rossznak a kipróbálását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése